Mikisits Ferenc

Értéktár

"A kellemes hangú Frank Mikisits énekel..."

 

A gazdag szentpéterfai zenei hagyományok egyik legnevesebb alakja Frank Mikisits, aki az Egyesült Államokban lett ismert, majd az internet megjelenésével, az egész világon keresett egyedülálló életműve, megmaradt felvételei.

Szülei az Egyesült Államokba, Northamptonba vándoroltak ki az 1910-es években, itt született Ferenc 1918-ban. Két évvel később a család visszaköltözött Szentpéterfára, hogy földet vegyenek és gazdálkodjanak. Elmondása szerint mindig énekeltek gyermekkorukban. Tizennyolc éves korában visszatért Amerikába dolgozni és hogy megtarthassa az amerikai állampolgárságát. Bethlehemben élt, ahol a Bethlehem Steel acélgyártó vállalatnál dolgozott, majd szolgált az amerikai hadseregben is.
Ahogy visszatért a civil életbe, egyre több helyről érkezett felkérés különböző rendezvényekre, bankettokra, bálokra, ahol Tóth János és zenekara kísérte. Kezdetben a magyar nyelvet is sokat kellett gyakorolnia, hiszen otthon horvátul beszéltek, ezért tanulnia kellett a dalokat magyarul is. A 60-as évek közepétől a 70-es évek végéig 10 lemezt adott ki, amelyeken kedvenc dalait, nótáit rögzítették Amerikában élő magyar zenészekkel. A felvételek egyedülállóak, és rengeteg magyarnak, magyar zenét kedvelőnek okoztak nagy-nagy örömet. 1960-tól 1992-ig minden vasárnap vezette az allentowni WHOL rádión a "Magyar órát", amely a környéken élő magyar zenét kedvelő hallgatóknak volt a biztos pont, ha hallani akarták az otthoni nótákat.
1999-ben, nyolcvan éves korában hunyt el otthonában Nazarethben.
Ahogy megfogalmazta egy interjúban: "Nagy öröm volt látni az embereket, ahogy énekelnek és táncolnak a zenénkre. Ne feledjétek a régi dalokat, mindegyik gyönyörű!"

 

A TATRA Records gondozásában megjelent albumok:
TM 501 Mikisits Ferenc - Régi magyar nóta csokorja
TM 502 Mikisits Ferenc - Áldott Karácsonyt
TM 503 Mikisits Ferenc - Magyar emlékek
TM 504 Mikisits Ferenc - Kellemes hangulatban
TM 505 Mikisits Ferenc - Vidám esték
TM 506 Mikisits Ferenc - Magyarnóta egyveleg
TM 507 Mikisits Ferenc - Kívánatra
TM 508 Mikisits Ferenc - A régi napok
TM 509 Mikisits Ferenc - Álom, álom
TM 510 Mikisits Ferenc - Tiszaparti kisfaluban

 

Mikisits Ferenc felvételei a youtube-on:

www.youtube.com/channel/UCFSkwfVUpMOg35xc1SCrWPQ/videos

 

Cikkek, a The Morning Call újságból:

1992.07.26.

 

1992.10.11.

1999.04.23.


Mikisits FerencMikisits Ferenc

Legfrissebb képeink Tovább a galériába...

Nincs megjeleníthető tartalom. Kérjük, látogasson vissza később.

Kapcsolat - Kontakt

00-36-30-1909780

 

kultura@szentpeterfa.hu

polgarmester@szentpeterfa.hu

http://mcc.croatica.hu/

 

http://pinkanab.bfh.hu/