2018.12.02. Čekanje Mikule - Mikulásvárás
Mikulás Szentpéterfán - dr. László Antal írása
Vasárnap délután Szentpéterfán sok-sok kisiskolás, ovis, és náluk is kisebb apróságok szülők, nagyszülők kíséretében érkezett a kultúrház udvarára. Az Igazi Mikulás minden csemetének személy szerint kiküldött meghívóján ugyanis az állt, hogy a szán megrakva ajándékkal és a rénszarvasok útra készen várják az indulást, hogy időben meg is érkezhessenek a nagyon jó gyermekekhez. Csak az a fránya hó nem érkezett meg, így hát útközben a szánt hintóra kellett cserélni, a rénszarvasokat lovakkal kellett felváltani. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a fogat kicsit késve érkezett, így viszont maradt idő, hogy az adventi vásáron a szebbnél szebb karácsonyi ékességek, dekorációk, vagy a finom sütik között válogassanak az érdeklődők, akik pedig megéheztek a zsíroskenyérrel olthassák éhségüket, finom forralt borral a szomjúságukat, és gyönyörködjenek a gyermekek magyar és horvát nyelvű énekében, vidám hancúrozásában. Amikor a viszontagságos utazás után megérkezett a Mikulás fogat nagy örömrivalgás fogadta, és az öreg Mikulást a krampuszai lesegítették a hintóról. A gyermekek a Mikulás kérdéseire válaszolva hangosan és kórusban állították, hogy a szüleiknek nagyon sokat segítenek, és a világ legjobb gyermekei Szentpéterfán laknak. Ebben a Mikulás cseppet sem látszott kételkedni, és minden kisgyermeket nevén szólítva adta át nekik az ajándékcsomagokat. A fáradt Mikulás aztán egy forralt borral felfrissítve magát útnak indult, hogy a mindenhol megajándékozza a jó gyermekeket.