2018.11.18. Idősek napja - Dan starih

Galéria

Idősek napja Szentpéterfán - Dr. László Antal írása

„Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele”
Ezzel a Seneca idézettel hívta a helyi Vöröskereszt és Szentpéterfa Község Önkormányzata a település 70 év feletti kort megélt 108 lakóját vasárnapra ünnepelni. Ünnepelni azt, hogy itt vannak még azok, akikre fel lehet nézni, akik megvívták előttünk a közelmúlt történelmének nehéz csatáit, akik biztos alapot teremtettek a mai épülésünkhöz, gyarapodásunkhoz. A rendezvényt a Ljubičica kórus vidám dalai és Skrapitsné Jurasits Ágnes polgármester asszonynak az időskorúak iránt érzett tiszteletet, megbecsülést és hálát kifejező köszöntője nyitotta meg. A szórakoztató műsort adó ovis, iskolás unokák, dédunokák most is nagy tetszést arattak horvát nyelven előadott fellépésükkel, a népviseletben megjelent iskolai tamburazenekar által bemutatott horvát népzenei számokról és az iskola néptánccsoportjának fellépéséről nem is beszélve. Majd Horváth Ferenc a Győr-Moson Sopron Megyei Nyugdíjas Egyesület elnöke az időseknek, az idősekről szóló versrészletekkel, mókás anekdotákkal biztosította jelenlévőket arról, hogy az életnek ebben a szakaszában is lehet örömöket, szépségeket, szeretetet és békességet találni. A továbbiakban a süteményekkel, italokkal bőségesen megrakott asztalok mellett folyt a vidám beszélgetés, az emlékek felidézése, és a nótaszó a késő esti órákban is hallható volt a kultúrotthon környékén. A szervezők azokról sem feledkeztek meg, akik egészségi állapotuknál, vagy másoknál fogva nem tudtak e rendezvényre eljönni. Kis süteményes ajándékcsomaggal otthonaikban keresték fel őket boldog öregkort kívánva mindenkinek.


2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih2018.11.18. Idősek napja - Dan starih

Legfrissebb híreinkTovább a hírekhez...

Hogyan segít az ügyelet?

Hogyan segít az ügyelet?

https://www.mentok.hu/ugyelet/

Tovább olvasom...

Meghívó - Pozivnica

Meghívó - Pozivnica

Szentpéterfa Községi Önkormányzat képviselő-testülete és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatása...

Općina i Hrvatska samouprava Petrovoga Sela Vas srdačno poziva u kulturni dom na otprtu sjednicu...
 

Tovább olvasom...

Mikulás várás - Čekanje Mikule

Mikulás várás - Čekanje Mikule

Čekajmo skupa Mikulu! - Várjuk együtt a Mikulást!
 

Tovább olvasom...

Legfrissebb képeink Tovább a galériába...

Nincs megjeleníthető tartalom. Kérjük, látogasson vissza később.

 

 

 
 

Kapcsolat - Kontakt

00-36-30-1909780

 

kultura@szentpeterfa.hu

polgarmester@szentpeterfa.hu

 

http://panter.hu/

http://mcc.croatica.hu/

 

http://pinkanab.bfh.hu/