2018.03.25. Talentumok - Passió
Talentumok – Rock Passió (Dr. László Antal)
A Pinka völgyében a virágvasárnap vezetett ki a márciusi fagyos tél szorításából. Megjelentek az erdőszéleken és a füves udvarokban a kankalin élénksárga, rózsaszín szár nélküli csokrai, a kikerics, az ibolya, a krókusz lila cirmos virágai, a fűzfákon a barkák készen álltak a barkaszentelésre.
A virágvasárnapi szentmisék világszerte Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról, elfogatásáról, megkínzásáról, keresztúti szenvedéseiről emlékeztek meg. Szentpéterfán a délelőtti istentisztelet, a délutáni keresztút menet ugyancsak e megemlékezés jegyében zajlott, estére pedig Várhelyi Tamás atya hívta az érdeklődőket a Szentpéterfai Talentumok Jézus szenvedéstörténetét bemutató rock passió előadására. A Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium igazgató helyettese – Fodor Gábor – Máté evangéliuma alapján megzenésített rockzenei feldolgozás adta az indíttatást 2011-ben a Timárné Móricz Hajnalka vezetésével frissen alakult Szentpéterfai Talentumok együttesnek, hogy a Mel Gibson rendezésében készült Passió című film jeleneteit ábrázoló képek felhasználásával mutassák be a zenei alkotást. A 2012 március 30-án Nardán nagy sikerrel bemutatott premiert követően meghívások sorának kellett évről évre eleget tenni. Napjainkig 26 településen – köztük Budapesten, Szombathelyen, Sopronban, Kőszegen – mutatták be az alkotást, a bemutatóhelyek között előfordult fogyatékosok intézete, és büntetés végrehajtási intézet is. Az előadógárda legidősebb tagja ötven, a legfiatalabb tizenhat éves, vannak köztük diákok, változatos munkahelyeken dolgozó felnőttek.
Szentpéterfán negyedízben telt meg a színházterem az előadást áhítattal váró zeneértő közönséggel.
A faluban ugyanis háromféle ember él; aki zenész volt, aki ma is zenél, és aki ezután lesz zenész. A zenerajongókról nem is beszélve.
Az előadás a kis talentumoknak a szeretetről és az úr eljöveteléről szóló énekével, és Várhelyi Tamás atya Barabás történetét felidéző megnyitójával vette kezdetét.
A történet Jézusnak Jeruzsálembe történő bevonulásától, Júdás árulását, Jézus elfogatását, az írástudó papok által történt vallatását, Pilátus vívódását, majd ítélethozatalát, Barabás szabadon bocsátását, Jézus megvesszőzését, keresztútját, majd keresztre feszítését foglalja zenei, képi keretbe. A zene, a narrátor szövege, jézus tanításainak idézetei, a megrázó képek a közönséget magával ragadják, az események részesévé teszik, a feszültség szinte kitapintható. A fellélegzés is, amikor az utolsó képen az üres lepel érzékelteti, hogy Jézus feltámadt. Ez az előadás volt Szentpéterfán a nagyhétre való ráhangolódás, a felkészülés a test és a lélek megújulására, emellett bámulatba ejtő zenei élmény.
Az est előadói:
Zenekar:
Jánny Ramóna – basszus gitár
Ifj Jánny Zoltán – dob
Kovács András – akusztikus gitár, ének (Jézus)
Szabó Bertalan – billentyű
Timárné Móricz Hajnalka – akusztikus gitár, ének (narrátor)
Timár Tibor – billentyű, ének (Pilátus, Júdás)
Závodi Péter – szólógitár
Kórus:
Hábetler Judit
Horváth Barbara
Kelemen Patrícia (szolgáló II)
Móricz Péter (Péter, Kaifás)
Papp Laura
Frányi Anna
Szabó Barbara (szolgáló I.)
Szabó Blanka
Timár Laura (szolgáló III.)
Temmel Péter (technika)
Schaffer Péter, Timár Dusán (hangosítás)