2016.12.18. Božićni program - Karácsonyi műsor
Az adventi koszorú fényes csillaga, a negyedik gyertya lángja is fellobbant. A megtisztulás, a várakozás heteinek vége, a keresztény világ ünnepelheti a Megváltó, Jézus születését. Ünnepre gyűlt össze a kultúrházat zsúfolásig töltő közönség Szentpéterfán. Immár hagyomány, hogy advent utolsó vasárnapján az iskolások adnak karácsonyi műsort, és a nagy érdeklődés arra mutat, hogy a korábbi előadásokkal a karácsony, a szeretet, a család ünnepi varázsát sikerült a színpadon megjeleníteni. A környező falvakból is érkeztek nézők, akik erre az előadásra voltak kíváncsiak. A felvezető tamburazenekarral kísért karácsonyi angyalok és énekeket követően egy mesetörténetet jelenítettek meg a 4. től 8. osztályos gyerekek. Gerda és Kay históriája a jóság és a gonoszság örök küzdelmét varázsolta a színpadra látványelemekkel tarkítottan. Az eseménysorból fokozatosan bontakozott ki a karácsony, a megváltó születésének üzenete: az emberek múlhatatlan igénye a békességre, a szeretetre, az egymással való törődésre. A békességre, amely a létezés alapfeltétele, a szeretetre, amely örömmel ajándékozza meg azokat is, akik azt nem tudják viszonozni. A szeretetre, amely nem fogy el soha, és minél többet pazarolnak belőle, annál gazdagabb annak viszonzása. A gyertyafényes karácsonyfa formációval záruló műsort vastaps követte, az iskola Szentpéterfán ismét remekelt. A szívekben keletkezett melegséget, karácsonyi hangulatot a forralt boros, süteményes beszélgetéssel sikerült még meghittebbé tenni. Talán sikerült az ünnepi hangulatból mindenkinek annyit hazavinni, hogy amint a műsor felvezetőjében elhangzott: „jusson cseppnyi karácsony, az év minden napjára!”
(dr. László Antal)